Vissza ide: Brazília >>

District 4530 - Szántó Ferenc

Cserediák Braziliában

2003-ban kezdődött a Nagy Túra az életemben. Éppen az idei évben ünnepeltem a cserediák évemről történő hazajövetelemnek a 10. évfordulóját, de még a mai napig is élénken élnek bennem a Brazíliában megszerzett emlékek és hasznosítom azokat a tapasztalatokat mind a szakmai, mind pedig a magán életemben, amelyeket kint szereztem meg.

Már a kiutazás előtt is élményszámba ment, hogy 16 éves fejjel részt vehettem életemnek első komolyabb megmérettetésén. Egy fél éves időszakot ölelt fel a Rotary Cserediák programba jelentkezni, a pályázati anyagomat megírni, az akkori tanáraimtól ajánlásokat kérni, a csereutakon azt megelőzően már részt vett cserediákokkal beszélgetni és Rotaract ülésekre járni. Akkor persze izgultam és drukkoltam, hogy minden simán menjen, de mindenhez kaptam segítséget és a legjobban alakultak a dolgok. Pikk pakk megérkeztek a pozitív hírek: Először az, hogy mehetek Braziliába (Napfény, Foci, Karnevál – mi kellhet még? – gondoltam akkor kicsit még hiányos földrajzi és kultúrális tudással felruházva), aztán megérkezett a hír, hogy Brazília melyik részére fogok menni, majd hogy melyik városába és ezt követően, hogy melyik Rotarys fogadócsaládhoz. Az egész olyan volt, mintha napjainkban a Google Maps-en zoomolnánk egyre inkább a célpontra – habár akkoriban ilyen eszkozöket még nem használtunk :)

Amint meg volt a pontos város és a család is, akkor én azonnali kutatásba kezdtem, felvettem a kapcsolatot a kinti fogadószüleimmel és fogadó testvéreimmel. Kezdetét vette az ismerkedést. Időközben elkezdtem portugálul tanulni, hogy legalább az alapokkal tisztában legyek - ezt mindenkinek bátran ajánlom, mert nagyon érdemes a Brazíliával és Brazil portugál nyelvvel elkezdeni ismerkedni még indulás előtt. Habár általánosságban kijelenthető, hogy jól beszélnek a helyiek is angolul, azért igazán elmélyülni a kintlétben csak portugálul lehet.

2013 augusztusában egy szintén Brazíliába tartó korombeli lánnyal elindultunk együtt a cserediák évünket hivatalosan is elkezdeni. Ő egyszer csak Sao Paulo nemzetközi repteréről Belo Horizonte irányába szállt fel a következő gépre, én pedig Goiás állam fővárosa felé indultam, Goianiaba. Miután a 26 órásnak tervezett repülőút után sikeresen megérkezdtem a fogadó családom már kint várt a reptéren és hazavittek az új otthonomba. Már a hazafelé vezető úton megtudtam, hogy a Villa Nova focicsapatnak fogok szurkolni és hogy a legszebb lányok Brazíliában élnek. Mind a kettő igaznak bizonyult.

A fogadó apám híres Brazíl futball kommentátor volt és többek között a foci VBről is ő közvetítette és közvetíti az országot. Ennél fogva kaptam egy csomó dedikált foci mezt, rendzeresen bevitt a Tv stúdiókba és egyszer még interjút is adtam egy helyi TV csatornának a kinti életemről.

A Fogadó anyukám ruhatervező volt és női divatboltokat vezetett, akin keresztül a divat, csillogás és a divatbemutatók kulisszái mögé pillanthattam be.

A fogadó hugom – hozzám hasonlóan – szintén a csereévét tölötte Európában, miközben én a családban az ő helyét igyekeztem pótolni. A Fogadó bátyjám pedig zabolázatlan fiatal kora lévén még leginkább az én szórakoztatásomban élte ki magát és minden barátjának bemutatott.

Örültem, hogy egy Pesthez hasonló nagyvárosba kerültem, mert itt mindig voltak programok, sok helyre lehetett elmenni és egy élettel teli város várt rám tele más cserediákkal. Azonban a kisebb városokban élő cserediákok sem unatkoztak tudtommal és a csereév alatt mindenki annyit utazik, hogy az egy év elteltével átfogó képet kap Brazíliáról akárhol is legyen a bázis.

Goiania jó választásnak bizonyult számomra. Magániskolába jártam, ahol iskolai uniformot kellett viselni. Az elején furcsáltam, de alapvetően egy nagyon szimpatikus dolognak tartottam. Az embert ismerősként köszönti az új közössége és mindenki nagyon befogadó. Az osztálytársaim érdeklődőek voltak az irányomba és pillanatok alatt elkezdődtek az új barátságok.

A félévem első felében leginkább Goianiaban voltam, ismerkedtem a nyelvvel, felfedeztem a várost és igyekeztem Brazil barátokat szerezni, akik közül többel 10 év elteltével is még kapcsolatban vagyok. Sőt, többen már meg is látogattak azóta engem európai utazásaik alkalmával. Emellett squasholni jártam és ennek révén kijutottam a Brazil Országos Squash bajnokságra is, ahol ideje korán kiestem a mezőnyből, de óriási élmény volt ilyen szinten elméllyedni a helyiek életében és sporttársi kapcsolatokra is szert tenni.

A félévem második felében már stabilan beszéltem portugálul, tudtam, hogy mit lehet és mit nem lehet és magabiztossabban mozogtam már mind a városomban, mind pedig az országban. A Rotary által szervezett kirándulásokra, rendezvényekre és túrákra is erősen ajánlatos elmenni, mert egyfelől minden magyar cserediák valahol Magyarország nagykövete is egyben, és ennél fogva az érdeklődő közönség számára érdemes a mi kis országunk történelmébe, szokásaiba és konyhájába betekintést engedni. Másfelől ezeken az utakon lehet megismerkedni olyan barátokkal, akik az életük ugyan azon fejezetét élik éppen. Ezekkel a cserediákokkal, minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy életre szóló kapcsolatokat lehet kötni.

Jártunk közösen az Amazonas medencéjében hajótúrán, egy hónapon keresztül végigjártuk 45 fős cserediák csoportokban Brazília összes híres tengerpartját és nevezetességét Észak-Dél irányban az óceán mellett haladva, jártunk a híres Iguacu vizesésnél, ami mellett a Niagara legjobb esetben is csak egy makett és megannyi számos sivatagi túra, városnézés és élménypark várt bennünket.

A cserediák évemet hátrahagyva egy az életről és Önmagamról átfogóbb képpel indultam vissza Magyarországra. Azóta már több ízben találkoztam mind volt cserediákokkal, mind pedig régi Brazil barátokkal. Jól eső érzéssel tölti el az embert, hogy a világ majdnem minden országában van egy olyan család és egy barát, aki a közös emlékek folyamányaképpen mindig nyitott ajtókkal és szeretettel fogadja majd. Ennél nagyobb ajándékot az ember az élettől nem kaphat.

SZÁNTÓ FERENC
Brazília 2003/2004