Vissza ide: USA >>

District 5130 - Vass Luca

Megpróbálok egy évet Észak- Kaliforniában tömören bemutatni, de lehet, hogy lesznek dolgok, amiket kifelejtek. Életem egyik legeseménydúsabb éve volt a tavalyi, amit az elképzelt napsütötte tengerpart helyett a mamutfenyők gyönyörű világában töltöttem. Ez csak addig volt csalódás, amíg meg nem érkeztem a 14000 népességű Arcata repülőterére és körülnézve rá nem jöttem, hogy a létező legszebb helyek egyikére kerültem.

Az első pár napot a jetlagnek köszönhetően végigaludtam, de aztán elkezdtem ismerkedni a fogadócsaládommal. Rögtön megszerettem őket, mert a legodaadóbb, legkedvesebb emberek voltak. Igaz, nővérem autista volt, így egy olyan helyzetbe kerültem, amilyenben még nem volt részem, de azt hiszem ez csak hozzám tett, csak erényemre vált. A nyelvvel az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy bátyám a normál sebesség 5xösével beszélt.

Még az iskola kezdete előtt volt egy találkozó, ahol megismerkedhettünk az összes cserediákkal a districtben. Egy rafting túrán vettünk részt, és ki kell jelentenem, hogy csapatépítésnek ez egy hatalmas ötlet volt. Utána kezdődött az iskola, ami nehezebbnek bizonyult, mint reméltem. A legnagyobb probléma az volt, hogy el kellett olvasnom a kötelező olvasmányokat és meg is kellett értenem.

Alapjában véve a legtöbb óra nem volt túl megerőltető, és a tanárok is elnézőbbek voltak, bár pár hónap után bekeményítettek. A diákok viszont meglehetősen zártak voltak, és nem nagyon akartak nyitni, hiába próbáltam kapcsolatot kialakítani velük. Nagy szerencsém volt, hogy ez egy egyetemi kisváros, így az iskolámban körülbelül 15-en voltunk cserediákok. Majdnem minden órámon volt belőlük, így sosem unatkoztam. Rajtam kívül csak egy rotarys cserediák élt ott, egy thaiföldi lány, aminek kifejezetten örülök, mert általa egy olyan kultúrát is megismerhettem elég alaposan, amit máskülönben aligha lett volna alkalmam.

Az év folyamán több találkozónk is volt, a rafting után San Francisco-ba mentünk a csapattal, majd februárban egy sítáboron vettünk részt. Ekkor hirdették ki a kiutazóknak, hogy melyik országban fogják tölteni ezt az évet. Sajnos egy szomorú eset is történt, a chilei fiú elesett és 4 nap kóma és utána hosszú lábadozás után haza kellett mennie.

A következő túra Hawaiira (!), ami egyértelműen kihagyhatatlan lehetőség volt, elvégre nem sokan jutnak el oda. Ráadásul ott nem csak a mi districtünkből jöttek, így új embereket ismertem meg megint. Közben eltelt a karácsony második fogadó családom, azaz fogadó anyukám társaságában. Áprilisban aztán beköltöztem utolsó családomhoz, ahol egy nővér és egy húg mellett élveztem az év maradékát. Sok élményben volt velük részem, hiszen még év elején elvittek Disney Landbe , közben azt éreztem ,hogy teljesen a család tagja vagyok.

Május vége, június eleje felé aztán besűrűsödött a program, jött a district konferencia, ahol bizony búcsút kellett vennem a barátaimtól, mert nem mind jöttek az utolsó túrára. Úgy gonolom, én akkor tudtam meg, hogy milyen is tulajdonképpen tényleg elköszönni úgy ,hogy fogalmam sincs, mikor látom őket megint.

Ezt követte a végzős bál, amin részt vettem a többi cserediák társaságában. Ki kellett próbálnom, hiszen tipikus amerikai dolog! Utána pedig a nem rotarys diákok szépen sorban hazamentek és én ott álltam a reptéren és integettem nekik a könnyeimet nyelve. Ezeket a szomorú napokat azonban kicsit feldobta a tudat,hogy az ikertestvérem,Flóra, aki szintén ebben az évben volt cserediák Mexikóban,a családjának köszönhetően San Francisco-ba jött nyaralni,és tudtunk találkozni. Nem igazán lehet megfogalmazni azt az érzést,amit mindketten éreztünk akkor, mikor 10 hónap után újra átölelhettük egymást. Nem hittem volna,hogy nekem ennyire tud hiányozni a testvérem,de mégis nagyon hiányzott már.
Végül elérkezett a kirándulás, amit már év eleje óta vártam. 2 hetes busztúra, kempingezéssel Kalifornában, Arizonában és Nevadában. Rengeteg csodálatos helyet bejártam, például lemásztam a Grand Canyonba a Colorado folyóig és vissza, hogy csak egyet említsek. Megint sok új diákkal találkoztam, új barátságokat kötöttem és olyan élményekben volt részem, amikről korábban még álmodni se mertem. Életem legjobb döntéseként tartom számon azt, hogy jelentkeztem cserediáknak. Nagyon sokat hozzátett a személyiségemhez, felnyitotta szemem a világra, új kultúrákkal hozott kapcsolatba és rengeteg kalanddal gazdagított.

Köszönet mindezért az itthoni és a kinti Rotarymnak, az itt szerzett emlékek, tapasztalatok örökre el fognak kísérni!(:

Vass Luca
Amerika, D5130