Vissza ide: Külföldi diákok Magyarországon >>

District 1911 - Andrew Glen

Amikor megérkeztem Magyarországra, nem is tudtam, mit várni ebből az országból. Képzeljenek egy félénk, csendes kis fiút, aki sose nem utazott külföldre az USÁ-ból, és hát, ennyi voltam. De tíz honap alatt minden megváltozott. Megismertem az első fogadó-családomat és azonnal es ítéletlenül kezdtek ők vigyázni rám. Meg a másik fogadó-családom is úgy megvigasztalta. És a tiszta ruha meg a sütemény meg a sok puszi között, össze lettem zavarodva. "Miért," azt gondoltam, "olyan barátságosak, ezek az emberek, akiket soha sem megismertem? Én nem vagyok az, az igazi fia, ugye?"

De most már értem, hogy de, vagyok. Meg azt, hogy olyan szerencsés lettem, hogy nem egy, nem kettő, hanem három családban létezhetek!

A magyar családaim megmutattak nekem ez a kis ország sok csodálatait, és olyan volt minden, hogy igazi fia voltam. Együtt szépnéztünk Budapestre, és jól emlékszem arra, hogy milyen gyönyörű volt nekem az építőművészetem, meg arra, hogy úgy tűnt, hogy minden sarokon volt szép kő szobor. Amerikában nem olyan erős a történelem, de pedig itt Magyarországon sétálni a királyok meg a költők között egy ilyen mindennapi dolog. Arra is emlékszem, hogy mikor először csárdást táncoltunk a Dabasi Strandban, meg hogy mikor megettem az alső magyar étkezésemet... és persze, az első Túró Rudimra tökéletesen emlékszem. Itt az országban sokat csináltam, amiről az a kis félénk csendes Amerikai fiú soha nem álmodott volna. Például voltam bobpályán, wakeboardingoztam, még táncoltam közönségben is. Sokat tapasztaltam, ami nagyon fog hiányozni, ha hazaindulok Amerikába.

Nekem azt mondta az új bátyám Roland, hogy csináljak a kapcsolatot az egész világon. Akkor annak a célnek mi jobb, mint a diák csere? Most nem vagyok én már az a kis magányos fiú. Barátkoztam embereket, akik az egész világról megjöttek. Ezért jó a cserediák program. Ezért jó a Rotary. Most készen állok belépni a világra, és ezert nagyon szépen köszönöm a két magyar családomnak - a Bernáthéknak meg a Zsúdeléknek - meg a Rotary klubomnak is, meg az osztálytársaimnak és a másik cserediákoknak is. Igazán köszönöm mindenkinek, aki nélkül soha nem lettem volna az, aki most vagyok, aki most felkészült lett élni ő élete másik részét. Igazán köszönöm nekik.